Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje április 16-án tartotta kampánynyitóját. Remek beszéde kerek volt, energikus, tartalmas és bölcs. Arról a kapcsolatról szólt, amely őt Budapesthez fűzte korábban, kapcsolja ma hozzá, és hogy a jövőben mit akar tenni érte. Arról beszélt, hogy nem egyszerűen szereti Budapestet, hanem szerelmes is már gyerekkora óta a városba: „Budapest (…) engem látott, (…) látta a mosolyomat, látott férjhez menni, gyermeket szülni. Eközben én is láttam ezt a várost. Láttam szépnek és csúnyábbnak, de ez mindig is egy love story volt.” Ennél is tovább ment: „Egy élet is kevés, hogy minden szegletét bejárjuk és megismerjük, de nekem szenvedélyemmé vált.” Így egy asszony beszél az életéről, benne a házasságáról, amelyben vannak szépségek és árnyoldalak, de a lényeg az egymás megismerésének szenvedélyes vágya. Ez természetesen egy metafora, Szentkirályi beszéde nem nélkülözte a költészetet sem.
Az embernek óhatatlanul a Példabeszédek könyvéből a „derék asszonyról” szóló sorok jutnak az eszébe, jelen esetben Budapest mindig a férj, a leendő főpolgármester a feleség. Különösen áthallásos a szöveg a nemzet fővárosa és vezetője kapcsolataként értelmezve: „Derék asszonyt ki talál? Értéke a gyöngyét messze meghaladja. Férje (egész) szívével ráhagyatkozik, és nem jár rosszul vele. Mindig a javára van, sose a kárára, életének minden napján. Előteremti a gyapjút és a kendert, és mindent beszerez, ügyes kézzel. (…) Bár még éjszaka van, már fölkel, és ellátja a háza népét eledellel, szolgálólányait egy egész napra valóval. Szántóföld után néz és meg is szerzi, szőlőt telepít a keze munkájából. Jól körülköti derekát az övével, és nekifeszíti karját a munkának. Tudja, hogy jó hasznot hajt, éjnek idején sem alszik ki lámpája. Kinyújtja a karját a guzsaly után, és a kezével megfogja az orsót. Kiterjeszti kezét az elnyomott fölé, a szűkölködőnek meg a karját nyújtja. (…) Férjét a kapuknál igen nagyra tartják, hogyha tanácsban ül az ország véneivel. (…) Az erő érzete veszi körül, vidáman néz a jövendő elé. Ha kinyitja a száját, bölcsen beszél, jóságos tanítás (árad) a nyelvéről. Szemmel tartja háza népének munkáját, a tétlen lustaság nem kenyere.”
Milyen ez a derék asszony? Okos, erős, hozzáértő (…) hajnalban kel és a lámpása még éjszaka sem alszik ki (…) a férje – Budapest – teljes mértékben megbízik benne. Hihetetlenül magas az idézett szövegbeli elvárás, szinte lehetetlen. Vagy mégse? Nézzük meg, hogy mit mondott a kampánynyitó beszédében? Itt nem ígéreteket tett, hanem egy magatartást vázolt fel, amely máris hasonlít a több ezer éve megírt ideálhoz! Ebben a beszédben a női princípium, az odaadó anya és feleség szólal meg!
Programjának a hetedik, utolsó pontjából célszerű kiindulni: „újra naggyá tesszük a nemzet fővárosát”. Budapest hajdan a Kárpáthaza központja volt, ma is azzá kell tenni, növeszteni, építeni, azzá kell szeretni (a love story-ban erről beszél Alexandra): a természetes fókuszponttá emelkedő főváros és az emelkedő nemzet kéz a kézben növekedjen. „Férje – azaz Budapest – egész szívével ráhagyatkozik, mindig a javára van, sose a kárára, életének minden napján” – áll a Példabeszédek könyvében. Szentkirályi Alexandra ezt ígéri meg.
Az első programpontban ez a gondolat folytatódik: „mindig a javára van, sose a kárára…” Ahhoz, hogy Budapest emelkedjen, ki kell dobálni az összes ballasztot: a gyurcsányokat, a pénzszórást, a hihetetlen korrupciót, a tehetetlenséget, a döntésképtelenséget, a rossz döntéseket, a mérhetetlen lustaságot, amelyekkel az elmúlt évek városvezetése megkárosította Budapestet. Az a mondata, hogy „Ne Gyurcsánynak legyen főpolgármestere, hanem a budapestieknek”, egy új viszonyrendszert állít város és vezetője, vezetése elébe: egy újfajta kölcsönösséget hirdet, amely a férfi és nő szövetségére épülő termékeny házasságból, az anya-gyermek széttéphetetlen kapcsolatából érthető csak meg.
A második és a harmadik pontban – amikor duplájára nőtt bevételről és arról szólt, hogy ez egyszerűen kézen-közön elfolyt – a családanya, a családjáért felelős személy hangját halljuk, aki ismeri a háztartását, tudja, hogy miből, mennyit, mikor, mire lehet és kell költeni. Az, aki a pénzügyi stabilitást, a szoros ellenőrzést fontosnak tartja. Aki irtózik a pazarlástól, a felesleges bürokráciától, aki okosan akar és fog gazdálkodni a város értékeivel, vagyonával, befolyó bevételeivel. A Példabeszédek könyve-béli „derék asszony” nemde ugyanezt csinálja: „Előteremti a gyapjút és a kendert, és mindent beszerez, ügyes kézzel. (…) Szántóföld után néz és meg is szerzi, szőlőt telepít a keze munkájából.” Ez a vállalkozó, gazdálkodó Budapest eszméje, azé a városvezetőé, aki ezeket tartja szem előtt: a gyarapodást, azt, hogy a város csupa win-win helyzet alapján működjön. Ez a magatartás éles ellentétben áll a jelenlegi panaszkodó, követelődző, tehetetlen, döntésképtelen, hamis városvezetőével.
A beszédének negyedik és ötödik pontjában a közlekedési káosz felszámolásáról, a tisztaság és a rend megteremtéséről szól. A megkívánt rendezettség, köztisztaság és közrend megint csak a családért érzett felelősség hangja. Ez az anya és feleség lelkierejét igényli: mindennap újra meg újra fel kell venni a küzdelmet az entrópiával, a széthúzó erőkkel, a káoszra vezető hajlammal (amely a legjobb családokban is megvan). Egy hatalmas városban ez hatványozottan jelen lehet, ha nem szállunk szembe mindennap ezekkel az erőkkel. Ugyanerre a gondolatra rímel a Példabeszédek könyve: (a derék asszonyt) „Az erő érzete veszi körül, vidáman néz a jövendő elé. (…) Szemmel tartja háza népének munkáját, a tétlen lustaság nem kenyere.” A hatodik programpont az, hogy „otthonossá és élhetővé teszik Budapestet”. Ez az otthonteremtő „női géniuszból” következik, aki képes ezt megteremteni, fenntartani, fejleszteni.
Szentkirályi Alexandra lényéből, beszédéből a hit, kimondatlanul is az istenhit, az Istenbe vetett bizalom árad. Ez érződik abból, hogy érzi a vállalása súlyát, sőt a lehetetlenségét is, ha csak magára hagyatkozna. Eleve csapatról beszél, akikkel körülveszi magát, de még ez is kevés volna, ha nem állna mellette az Isten. Fiatal kora ellenére az a bölcsesség, amellyel megszólal, a megélt hite erejéből szólal meg. Ahogy a Példabeszédek könyvében áll: „Ha kinyitja a száját, bölcsen beszél.”
Budapestnek voltak már nagyszerű vezetői, elég, ha a városegyesítéskori Budapest első főpolgármesterét, Ráth Károlyt, vagy egy másik nagyszerű várospolitikust, Bárczi Istvánt említjük, aki az első aranykor vége felé vezette a fővárost. Vagy itt van Podmaniczky Frigyes, akit Budapest „vőlegényeként” emlegettek a városért végzett odaadó munkásságáért. 1990 után, amikor újraindult a valódi önkormányzatiság (bárki bármit állít ellenkezőjeképpen!), csak néhány évünk volt, amikor fejlődött és virágzásnak indult a város. Először több cikluson át egy sértődött „maffiózó”, Demszky Gábor vezette a várost. Őt váltotta egy gondoskodó apafigura, Tarlós István, aki értette és szerette Budapestet. A mostani főpolgármesterünk az igazi „slemil”, egy kétbalkezes, gyámoltalan, balsors üldözte személy, az önképét ő maga fogalmazta meg imígyen: „Magas vagyok és vékony.” Slussz…
Anyák napja előtt hatványozottan igaz, hogy itt az ideje annak, hogy egy elhivatott nő, édesanya és feleség, Szentkirályi Alexandra vezesse a nemzet fővárosát! „Mert Budapest megérdemli, hogy a jövőjére női szemmel nézzenek, vagyis szeretettel, de tárgyilagosan” – ahogyan ő fogalmazott. Szavazzunk bizalmat neki június 9-én!
A szerző építész, volt országgyűlési képviselő
