A kreténségnek nincs színe, szaga, oldala

A jelenlegi főpolgármestert, Karácsony Gergelyt támogatja majd a 2024-es önkormányzati választáson az MSZP, közölte Hiller István, a párt választmányi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Mit lehet erre mondani? Legfeljebb annyit, hogy: Bravó! Bravó! Bravó! Meg negyedszer is bravó! Utána pedig egyszerűen elakad az ember szava. Aki ismeri a derék főpolgármester ötletgazdag, baromságbő ténykedését, az nem is kíváncsi ennél többre. Bravó! Annak fölösleges ecsetelni, hogy mit jelent a festegető Karácsony a nemzetnek, mert érzi, tudja, látta, látja. S aki eddig rá szavazott, az akkor is rá voksol majd, ha történetesen hadikikötőt épít a Fradi-pályán és kutyamenhelyet a Parlamentben.

De itt kapunk magyarázatot Hiller Istvántól, s ez a magyarázat pedig annyiban azért mégsem fölösleges, mert egyben megvilágítja az egykoron vidám napokat élt, meglehet, jobb sorsra érdemes ellenzéki párt szörnyű romlását. Mert Hiller azzal magyarázza a döntést, hogy ő és pártja fontosnak tartja, hogy továbbra is ellenzéki vezetése legyen Budapestnek. Kemény érv, viszont nekünk – vagyunk néhány százan, ezren, millióan – ez talán nem is annyira fontos. Ennél lényegesebb a nyelvi bravúr, amellyel a párt választmányának elnöke, az európai kitekintésű tanárember mindezt a tudomásunkra hozza: „Karácsony Gergelyt támogatni érdemes, mert neki van a legnagyobb esélye, hogy megtartsa és tovább vigye a főpolgármesterséget!”

Igen, így. Bravó! Régi gyanúm, látván Kunhalmi Ágnesék dicső feliratokkal történő, diadalmas vonulását, lélekfojtogató iparkodását, hogy a vallásos tagozat után a nyelvőrcsapat is megalakult a párton belül. És lám, most Hiller is csatlakozott hozzá. Éles eszével felismerte, és töretlen, következetes logikával végig is vitte felismerést, hogy csak Karácsonynak van esélye megtartani és tovább vinni a tisztét. Mint ahogyan a fociban mindössze a Fradinak van esélye a bajnoki cím magtartására. Igen, gondoljunk csak bele, a második már nem őrizhet bajnoki címet.

És én is valahogy így nézek ki. Bármennyire is demokrata, haladó, internacionalista, mindenoldali és ki tudja még milyen vagyok, cseppnyi sanszom nincs arra, hogy megtartsam a főpolgármesterséget. Sőt, még arra sincs, hogy tovább vigyem. Ráadásul itt van nekünk ez a remek ember, aki felvirágoztatta Budapestet. Igaz, a romlás virágaival. Bár „számos problémásnak mondható kérdés” van Karácsony Gergely korábbi döntéseivel kapcsolatban, csak bizonyos feltételek mellett támogatja majd őt az MSZP – derült ki Hiller szavaiból. Hogy konkrétan milyen feltételekre gondolt, azt gondosan eltitkolta elölünk. „Nem szabad megosztani az ellenzéki erőket, hanem a legnagyobb eséllyel kell biztosítani a főpolgármesteri tisztséget egy ellenzéki politikus számára” – jelentette ki.

Mindenesetre nem árt minderről megkérdezi majd a fővárosiakat is. Igaz, erre való a szavazás, ahol természetesen mindenki úgy voksol, ahogy a lelke diktálja. Igen, a lelke, mert ha az eszére hallgat az ember, akkor jó sokáig hallgatózhat, hiszen a Karácsony-sztorik szinte kifogyhatatlanok. Kezdve a Lánchíd felújításától a kerékpársávok ügyén át egészen a nyaranta szaunaként is üzemelő 3-as metró körül kialakult helyzetig. A Karácsonyhoz köthető intézkedések szinte valamennyi esetben éles szembenállást váltottak ki a fővárosban, a közlekedésben beállt változások pedig az autósok mellett a tömegközlekedést használók körében is szinte parádésan népszerűtlenek. Mindenesetre, néha Hiller is kimehetne az életbe, és ahogy a jelöltje javasolja, időnként akár letehetné az autót. Vagy ha mégsem, akkor legalább vegyen tévét, hogy megtudhassa, miként is néz ki a boldog, balról megálmodott magyar élet a székesfővárosban.

Hiszen a biciklisávoktól a Lánchíd-felújításig, -lezárásig, a BKV-jegyáraktól a Blaha-rekonstrukciójáig, a 3-as metró kifárasztásától a kukaleszerelésig, a zavaros pénzügyektől a rakpartlezárásig, az atlétikai vb elgáncsolási igyekezetétől a legújabb műanyagoszlop-erdőig minden-minden Karácsony Gergely alkalmasságáról árulkodik. Na, meg a méhlegelők. Ha néhány száz, de lehet, hogy csak néhány tíz év múlva ilyen-olyan felvételekről ezt meglátják az utódaink, bizonyára elszörnyednek, hogy milyen kretén eleik voltak.

Igen, tisztelt H. István nyelvőr. A kreténség az kreténség. Annak nincs színe, szaga, oldala, illetve az mindenoldalú. Mindegy, hogy balról jön, vagy jobbról. A lényeg az eredményen van. A minőségen. Budapest esetébe például az életünk minőségén. Engem speciel nem érdekel, hogy balról nem viszik-e el a szemetet, vagy jobbról, bal- vagy jobboldali görcs szorongatja-e a főváros közlekedését, milyen világnézetű – igaz, a hatalomvágy még nem világnézet – szemtelenkedik a másmilyen világlátású kormánnyal. Nem. A szülőszobától az iskoláig, a biciklitől a fűkaszálásig, a közlekedéstől a tisztaságig megvannak az emberi létezés kritériumai, minimumai, s azok között tudtommal nincs olyan, hogy a főpolgármester tovább vigye a tevékenységét. Hogy továbbra is ötleteljen. Már csak azért sincs, mert amit eddig tett, maga a gyönyör. Mi, a választói tehetünk arról, hogy amikor kirakatta – kirakta – az első méhlegelőtáblát, nem került rögtön mellé egy Folytatása ellenjavallt! elmeorvosi felirat. És nem jelent meg néhány szakavatott, markos ápoló, hogy megfelelő helyre vigye a méhlelkek nagy ismerőjét.

Hát most itt lenne nekünk megint. Nyilván ismét tele ötletekkel. És ha már a kiváló nyelvőr – Pais Dezső, Kazinczy Ferenc, Kriza János, Lőrincze Lajos, Grétsy László utóda – mégis rábeszéli az embereket, és a haladó többség a nyakunkba varrja, elvégre senki másnak nincs esélye, hogy megtartsa a főpolgármesterséget, szigorúan ki kell kötni, hogy nem dolgozhat. Egy gyufaszálat sem tehet arrébb. Meg kell ugyan jelennie a munkahelyén – kizárólag a buszsávon hajtva –, nyilatkozhat ugyan, naponta akár többször is, de semmiben nem dönthet. Legfeljebb festegethet néha busz- és biciklisávokat. Így aztán boldogabb lesz a székesfőváros népe, a mester pedig úgy marad meg az emberek tudatában, mint aki még a Dunát is átfestette.

Esténként pedig az eladásra kínált városháza alkalmazottaiból alakult kórus Karácsony karmester dirigálásával boldogan, több szólamban, akár jobboldali hangokkal vegyítve, elénekelné az Internacionálét.

A szerző újságíró

Magyar hírlap