
Menczer Tamás: A mi táborunk a legelszántabb
A kormánypárti politikus elmondta, hogy a pártszövetség több mint négyezer jelöltet indít az önkormányzati választáson, közülük nyolcszáz a polgármesterjelölt. Tehát nekünk van nyolcszáz polgármesterjelöltünk, a baloldalnak alig több mint száz – tette hozzá. Közölte azt is, hogy folytatják a kampányt, a standolást, és az országjárást is. „Mindenkivel szeretnénk találkozni, mindenkinek meg akarjuk adni a lehetőséget,…